Gödöllő

Budapesttől északkeleti irányban 30 kilométerre található Gödöllő városa. Az egykori királyi nyaralóhely legnevezetesebb látványossága a barokk kastély, amely építtetőjéről Grassalkovich-kastélyként ismeretes. A magyar állam 1867-ben vásárolta meg, s koronázási ajándékként adta I. Ferenc Józsefnek és Erzsébet királynénak az épület és a park használati jogát. A királyi lakosztályokat a főépületben, a díszteremtől északra és délre alakították ki. Erzsébet lakosztályát kedvenc virágának színe, az ibolyalila jellemezte. Az emeletről csigalépcső vezetett a három szobából álló földszinti lakosztályába, ami előtt faveranda állt. A kastélyt angol tájképi kert ölelte körül, a főhomlokzat előtt két hattyús-tóval.

A királyi család 1867 őszén tartózkodott először a gödöllői kastélyban. Ettől kezdve évente több hónapot is töltöttek itt, főként ősszel és tavasszal. A kastély a királyné minden kedvteléséhez megfelelő helyszín volt. Ha egyedül kívánt lenni, senki sem zavarta: olvasott, nyelvet tanult, írt, gyalogolt. Ha társaságra vágyott, nagyszabású lovasversenyeket, vadászatokat, agárversenyt, galamblövészetet rendeztek. A magyar lovassport elitje járt ide vendégségbe, köztük a miniszterelnök, Andrássy Gyula gróf is.

Gödöllőn a hétköznapok és az ünnepek is fesztelenebben voltak, mint Bécsben. Az őszi szezonba beleesett a királyné névnapja is (november 19.), amit a helybeliek szerenáddal és fáklyás felvonulással ünnepeltek meg. A karácsonyok bensőséges hangulatban zajlottak, és alkalmat jelentettek a jótékonykodásra is. A család sokszor egészen újévig Gödöllőn maradt. A királyné mindösszesen 2663 napot töltött Magyarországon – ebből több mint 2000 napot Budán és Gödöllőn. Utoljára 1897 októberében járt itt.

A II. világháború után erősen lepusztult kastély főépülete 1996-ban, igényes felújítást követően nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. Emeletén megtekinthető I. Ferenc József és Erzsébet királyné helyreállított lakosztálya a díszteremmel, a kastély barokk korszakát megidéző állandó kiállítás és az Erzsébet királyné emlékkiállítás. A kastély helyreállított barokk színháza Európában is ritkaságnak számít. A földszinten hangulatos kávézó és ajándékbolt üzemel. A kastélyt 26 hektáros angol kert övezi, ahol számos a királyi időszakban ültetett, csodálatos ősfa él.

A kastély megtekintése után érdemes ellátogatni a közeli Erzsébet-parkba, ahol 1901-ben avatták fel Róna József Erzsébet-szobrát.

Gödöllő ma is Erzsébet királyné magyarországi kultuszának első számú központja.

Erzsébet Királyné Szálloda

Erzsébet Királyné Szálloda
Dózsa György út 2.
H-2100 Gödöllö
Tel.: +36 28 816 817
Hotel Erzsébet Királyné

Olvasson tovább...