Trieszt

Sisi számára Trieszt déli ugródeszkául szolgált, ugyanis számos tengeri útjának ez volt a kiindulópontja. Az uralkodónő 1869 és 1896 között, a Földközi-tengeren való utazásai előtt vagy után összesen tizennégyszer tartózkodott a városban. Triesztből indult Görögországba is. Korfu szigetén 1890 körül fehér márványkastélyt építtetett, az Ahíliót, ahová mindig visszavonulhatott.

Trieszti tartózkodása idején a város kapui előtti Miramare-kastélyban (Schloss Miramare) lakott – egy sziklaszirtre épült álomkastélyban. A kastélyt Ferenc József császár testvére, Miksa építtette, aki 1864-től Mexikó császára volt. 1867-ben ott is végezték ki. A kastélyban különféle utalásokat fedezhetünk fel arra vonatkozóan, hogy Erzsébet és Ferenc József többször tartózkodott itt. A kastély fehér mészkő-homlokzatos, több mint 20 szobából álló, romantikus, historizáló stílusú, különösen jó állapotban lévő hely ma is.

A nagy területen elterülő parkot, amelyben egzotikus növényeket is találunk, meditációra szánták és teraszokat alakítottak ki benne. A tengerhez lépcsők vezetnek. Kerti lakként a Castelletto szolgált, ahová a későbbiekben Miksa feleségét, Saroltát zárták be elmezavara miatt. A környék a 14. század óta Habsburg uralom alatt állt. Ha a kastélytól Trieszt, a festői kikötőváros irányába haladunk, a főpályaudvar előtt a sokáig elveszett Erzsébet-szobrot láthatjuk.

AZ osztrigákat, amelyeket Sisi is nagyon szeretett, Trieszti Öbölben tenyésztették a 20-ik századig. Ma a terület híres kagylótermesztéséről.

Currently there are no news items.